1936-ban Berlinben rendezték meg az olimpiát, amelyen a magyar Rotter Lajos is részt vett a saját maga tervezte "Nemere" típusú vitorlázógépével. A vitorlázórepülés ugyan nem volt olimpiai versenyszám, de a repülőszövetség bemutatót tartott abban reménykedve, hogy a légisportokat is felveszik az olimpiára. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére Rotter Lajos augusztus 10-én bejelentette, hogy másnap a több, mint 300 km-re található Kielbe fog repülni. Ez akkoriban elképzelhetetlenül nagy távnak számított. Még nagyobb volt a jelenlévők megdöbbenése, amikor Berlinből felszállva 336 km repülés után valóban földet ért Kielben. Ezért a repülésért aranyérmet ugyan nem kapott, de új céltáv-világrekordot állított fel.

A következő magyar vitorlázórepülő világrekordra 71 évet kellett várni. Ezt Hegedűs László, vagy ahogy mindenki ismeri, "Bagoly" repülte 2007. december 19-én Bitterwasserben. Ez nem távolsági, hanem sebességi világrekord volt: Bagoly egy zárt 1250 km-es(!) háromszögön 151,5 km/h-s átlagsebességet ért el; a repülése fent van az OLC-n is. Bagoly részletes beszámolót írt a repüléséről, amit alant bemásolok (egy pár elütést kijavítottam, amúgy innen loptam). A szöveget olvasva mindenki képzelje maga elé Bagoly megfontoltan hümmögő hangját.

Reggel 7 órakor a hőmérsékleti gradiens meghatározása végett felszálló repülőgép ébreszt fel. Fél nyolckor, ránéztem a hőmérőre, 24 C fok és a hygrométerre, ami 25%-os relatív nedvességet mutat, a szél enyhe, ÉK-i irányból fúj. Már tapasztalatból tudom, hogy itt, ezek az értékek a jó idő előjelei (reggel melegnek és száraznak kell lennie a levegőnek). Még reggeli előtt elkezdem felkészíteni a gépemet (Típusa: Nimbus-4T, lajstromjele: HA-3176, farokjele: XX) a repülésre.

Nyolckor reggeli, majd kilenckor kezdődik az eligazítás, ami egy alapos meteorológiai ismertetőt tartalmaz. Ez a meteor előrejelzés megerősíti bennem azt az elhatározásomat, hogy itt a kedvező alkalom az 1250 km-es háromszög megrepülésére, ami magyar nemzeti rekordot és 1250 km-es FAI diplomát jelent.

Az 1250 km táv megrepülése csak nagyon kevés helyen lehetséges a világon. Ilyen egyik alkalmas hely Bitterwasser, de ez is csak december közepétől a végéig. Azt is tudni kell, hogy mivel a trópusokon vagyunk (a Baktérítő 42 km-re van É-ra), a termik képződésre rendelkezésre álló idő ritkán haladja meg a 9 órát, mert a nappal nem olyan hosszú, mint nálunk június végén, ezért gyorsnak kell lenni és bizony csak az lesz sikeres aki a világrekord sebesség közelébe kerül. Nem véletlen, hogy míg az 1000 Km-es diplomák száma ma már 500 felett van, addig 1250 km-es diplomával mindössze heten rendelkeznek a világon. Tehát ez a táv, a nehézségi foka miatt, egy vízválasztó is.

Rekordok repülésénél, rendkívül fontos a feladat méretének és az útvonal földrajzi elhelyezkedésének a helyes megválasztása. Ezt nagyban segíti a személyes tapasztalat, valamint más pilóták repülésének a tanulmányozása. Kétszer voltam Dél-Afrikában és másodszor vagyok itt Namíbiában. Mind a négy alkalommal (alkalmanként másfél, két hónapot töltöttem el repüléssel) számos magyar nemzeti rekordot sikerült repülnöm, tehát a személyes tapasztalatot már megszereztem. Más pilóták repülésének a tanulmányozását a világon egész évben folyó OLC verseny segítségével végeztem, melyekhez az interneten lehet hozzáférni, és egy kiértékeli program segítségével lehet analizálni.

A tavaly decemberben itt Bitterwasserben, egy szlovén-német páros repült két db. 1250 km-es háromszöget, a német kétszemélyes ASH25-EB28 típusú gépével, 142,82 km/órás, majd másnap 143,28 km/órás átlagsebességgel, nem sokkal lemaradva Hans-Werner Grosse akkor még érvényes világrekordjától. E két repülés tanulmányozása nagyon hasznos volt számomra. Aznap számos pilóta repült OLC-ben is. Sokunk lemondóan legyint az OLC-t repülőkre (arra repülnek csak, amerre jó időjárás van), de számomra ők is nagyon hasznosak voltak, ugyanis a repülési útvonaluk elárulja, hogy merre szokott az átlagosnál jobb időjárás kialakulni. Nyilván amikor a rekordkísérlet útvonalát megtervezem, akkor ezt nem hagyom figyelmen kívül. 

Az útvonalakat még otthon a számítógépem segítségével terveztem meg, majd egy papírra ezeket felírtam, hogy a starton, amikor a feladatot az adatrögzítőben deklarálom, azonnal kész adatokkal rendelkezzek. Két 1250 km-es háromszög feladatot terveztem meg. Az egyiket ÉNy-i, a másikat ÉK-i irányba kezdve. Végül is az előbbi került megrepülésre. A feladatok tervezésénél a hivatalos fordulópont adatbázisban plusz saját fordulópontokat is ki kellett jelölnöm, hogy a feladat az FAI szabályoknak is megfeleljen (a háromszög legrövidebb szára 750 km alatt nem lehet az össz. távhosszának 28%-ánál rövidebb, 750 km felett pedig ez az érték 25%). 10 órára vontattam ki a gépemet a startra. Ekkorra már a gépek zöme kint volt, és megkezdték a felszállásokat. Kumuluszok még nem jelentek meg, az ég teljesen kék volt. Ledeklaráltam a feladatot a két adatrögzítőmbe és a PDA-ba, majd kitöltöttem az itt kötelező "rekordkísérlet előtti adatlapot", amit átadtam a sportbírónak. 

A következő feladatot jelöltem ki: Bitterwasser hangár (S 23 fok 51,850 perc E 017 fok 59,367 perc) - 1250T4 (S 23 fok 10,000 perc E 016 fok 20,000 perc) - Asbospan (S26 fok 38,000 perc E 016 fok 37,000 perc) - 1250T5 (S24 fok 52,500 perc E120 fok 19,500 perc) - Bitterwasser hangár, 1253,00 km-es háromszög. Indulás a háromszög szárán. A jó felkészülés fél siker tudatával 10 óra 22 perckor megkezdtem a felszállást. A leoldás után még mindig sehol egy kumulusz sem, de a korábban felszálló gépek szépen mutatják az emeléseket. Rövid emelkedés után beindítom a segédmotort 1-2 percre, hogy a rekordszabályzatnak megfelelően a "minta motorzajt" az adatrögzítők rögzítsék.

Már 2-3 méteres emelések vannak, messze ÉK-en és ÉNy-on a hegyek felett az első fordulópont irányában megjelennek az első felhők. Biztató érzés fog el, jó a feladat kijelölése. Igyekszem minél magasabbra felemelkedni és indulási pozícióba kerülni. Látom, hogy az indulási vonalam mögött egy ASH-25-ös csavar. Azonnal átrepülöm az indulási vonalat 10:53-kor 2858 méteren (a beszámolómban minden magasság tengerszint feletti magasságban értendő) és megyek az ASH alá. Az első fordulópont iránya 279 fok (Namíbiában a deklináció értéke, jelentős, -15 fok) távolsága 185,9 km. Az ASH alatt 3-4 m/s-os emelés fogad. Felemelkedek 3450 m-re és elindulok a kurzuson, persze egyedül a kékbe, mert az ASH más merre megy. A legközelebbi felhő kb. 140-150 km-re van (a sivatagos területeken a száraz levegő miatt a látástávolság 3-400 km). A kékben 2800 és 3600 (nem emel tovább) méteres magasság között, igyekszem a leggyorsabban haladni. Ahogy az emelés csökken, abbahagyom az emelkedést és siklok tovább, közben figyelem a második száron az időjárás alakulását. Megnyugodva látom, hogy a hegyek felett déli irányban szépen alakulnak a felhők. Alig várom már, hogy elérjem a felhőket. Ahogy a hegyek felé közeledek, a talaj tengerszint feletti magassága növekszik, s így az én talaj feletti magasságom csökken, ami egy kicsit idegesítő, de sikerül annyira megemelkednem, hogy elérem a felhőket. Élnek és emelnek, de átsiklok rajtuk és megyek a közelben lévő legszebb alá. 5-6 m/s van alatta, felemelkedek 4450 m-re, elkezdem szívni az oxigént, hogy friss maradjak. Siklok tovább az első fordulópont felé, most már megnövelt sebességgel. A fordulópont előtt még felemelkedek 4700 m-re egy 4-5 m/s-ban, itt van a felhőalap. Az első fordulópontot 12 óra 26 perckor érem el 4400 m-en. Az első szár átlagsebessége 119,23 km/ó, az átlagemelés 2,5 m/s, az átlagos siklószám 51,6.

Ráfordulok a második szárra. A második fordulópont iránya 161 fok, távolsága 385,1 km. Ahogy irányba fordulok elém tárul a konvergencia vonal panorámája. A feladat tervezése helyes volt, tulajdonképpen a kurzuson fekszik, ezen fogok végig rohanni. Elkezdek delfinezni. A látvány, ijesztően szép. Jobbra a Namíb sivatag, balra a Kalahári sivatag, alattam a kettőt elválasztó hegyvonulat, a hegyvonulat felett a felhőút. A hegyen semmi növényzet, csak kő és szikla mindenhol. A felhőút kisebb megszakításokkal végig vonul a kurzuson. Néha, meg kell állnom, emelkedni, de ezt csak akkor teszem, amikor a varióméter felső értéken kikoppan. Az átlagsebességem folyamatosan nő (ezt a PDA-án az egyik fedélzeti számítógépen látom). A második fordulópont közelében a felhőalap már felmegy 5200 m-re és előtte 40 km-re ahogy ránézek a PDA-ra, látom, hogy elértem a jelenlegi világrekord átlagsebességét a 149,2 km/ó-át. A világrekordot kb. 20 évig a német Hans-Werner Grosse tartotta 143,46 km/ó-val, amit kétszemélyes ASH-25 típusú gépével Ausztráliában, bent a kontinens közepén, a sivatagban Alice Springsből felszállva repült. Ezt a rekordot javította meg 2007. júliusában az amerikai milliárdos, Steve Fosset az új-zélandi Terry Delore társaságában, az amerikai tulajdonában lévő szintén kétüléses ASH-25 típusú géppel a Nevadai Elyben, az Amerikai Egyesült Államokban. Ez a duó már számos világrekordot repült, főleg Argentínában, hullámban. Az új-zélandi pilóta korábban egy személyben is volt világrekorder, de vitorlázórepülésben az amerikai még soha. Két-három hónappal ezelőtt olvastam Fosset egy nyilatkozatát, hogy amikor együtt repülnek, akkor a levegőben a feladatotokat megosztják egymás között. Ez kétség kívül előny az egyedül repülővel szemben és valószínű, ha jó az együttműködés, kisebb az esélye annak, hogy valami elkerülje a figyelmüket. Leszállás után vettem észre, hogy a vizes palackom teljesen tele van, egy korty vizet sem ittam (ami teljesen helytelen), mert a feladat olyan mértékben lekötötte a figyelmemet, hogy észre sem vettem, hogy szomjas vagyok. Hátrányuk viszont az, hogy a kétüléses gépnek a kabinja szélesebb, s így nagy sebességeken, márpedig rekordrepülésnél a siklósebesség általában nagy, a gép káros ellenállása nagyobb és ezért az egy személyes gép nagy sebességeken jobban siklik.

Számomra a tét szinte soha nem látott mértékben kezd növekedni, főleg akkor, amikor a következő szárra kitekintek és látom, hogy ott is bomba idő van, amerre a szem ellát a kurzuson, az ég tele van kumulusszal, aminek az alja 5200 m-en van. Felcsillant a lehetősége annak, hogy világrekordot fogok repülni! A fordulópontot 14 óra 40 perckor, 4250 m-en érem el. A második szár átlagsebessége 172,46 km/ó, átlagemelése 3,3 m/s, az átlagos siklószáma 103,9. 

Ráfordulok a következő szárra, a harmadik fordulópont iránya 48 fok, távolsága 419,9 km. Kezdetben sikerült magasan maradnom delfinezve repülni, de ahogy haladok előre, kék lyukak vannak, amiket át kell siklani, ilyenkor alacsonyabbra kerülök, de egy darabig mindig sikerül egy extra emelést találni. Ilyen volt az, amit Keetmanshoop vonalában fogtam, mindkét varió kikoppant, az átlagoló egészen sokáig 6m/s-ot mutatott. A PDA-án leolvasott átlagsebesség elérte a 155 km/órát és magasan voltam! Ekkor már kezdtem komolyan bizakodni a világrekordban, annak ellenére, hogy a botswanai határ közelében az idő gyengülni kezdett, a felhőalap lejjebb jött, de azért, még találtam 3-4 m/s-os emeléseket és sikerült felemelkedni 4400 méteres magasságra.

A fordulópont előtt 15 km-re még tudtam emelkedni, de a felhőalap már csak 3900 m-en volt, a felhők szakadozottak voltak és nem igazán emeltek. A harmadik fordulópontot 17 óra 23 perckor érem el 3300 m-en. A PDA-án a feladat átlagsebessége 153 km/órát mutat. A szár átlagsebessége 154,57 km/ó, az átlagemelése 3,6 m/s, az átlagos siklószáma 55,1.

Következik az utolsó szár, irány Bitterwasser 280 fokon, a távolság már csak 262,1 km. Előttem a kép nem túlságosan bíztató a szép felhők messze vannak, ebből a magasságból nem tudom elérni. Ha kis emelésben megállok emelkedni, oda a világrekord. Megpróbálok a Nimbusszal legkisebb merülésben, tartásokban siklani, a lehető legnagyobb siklószámra törekedni, és ha meg is kell állni, emelkedni, lehetileg csak minimálisan annyit, hogy a jó időt éppen még elérjem. Az emelések rövid életűek és szűkek, mire a felhő alá érek, már nem emel, így csak átutazok rajtuk, de tartás azért még van alattuk. Így ügyeskedem magamat előre kb. 120-130 km-t. A manőver sikerül, de ebben a 15-20 km/órás hátszél is segít.

Bitterwassertől 130 km-re érem el ismét a jó időt, 2300 m-en fogok egy 4-4,5 m/s-os emelést és ebben felemelkedek 3850 m-re, ahogy kezd gyengülni, megyek tovább. Az emelkedés után a feladat átlagsebessége visszaesik 150 km/órára. Már csak egy utolsót kell emelkednem, és otthon vagyok. Ahogy siklok, az átlagsebesség újra nőni kezd, most már fél szemem csak a PDA-n csüng. Tartásokban siklok, próbálok nem megállni és megtalálni az utolsó nagy emelést. Ez 75 km-re a céltól, sikerül is 3-4-est megcsípni, fel egészen 4100 m-ig és megkezdem a végsiklást. Előttem már nincs semmi, mert a konvergencia vonal ÉNy-i része túlgerjedt, bezivatarosodott és a zivatar üllője szétterülve Bitterwasser környékét teljesen leárnyékolta. A leárnyékolás a céltól 35-40 km-re kezdődött. Az emelkedés végén az átlagsebesség visszaesik 149 km/órára (a szabály szerint az előző rekordot 1 km/órával kell túlszárnyalni), de nyugodt vagyok, mert előre tudom, hogy a végsiklás folyamán, az ismét nőni fog. Így is történt, ahogy siklok egyre nő, elérem ismét a 150 km/órás értéket, a műszer szerinti sebességem 160 km/ó, ahogy közeledek Bitterwasserhez, egyre feljebb kerülök a siklópályán, mert, a még lehetséges tartásokat, kis emeléseket is kihasználom. Növelem a silósebességet 180-ra, a földfeletti sebesség eléri a 230-240 km/ó-át. A PDA-án az átlagsebesség már átlépte a 151 km/órát. Vigyáznom kell, mert a célvonalat nem kereszthetezem 1858 m alatt,(az indulási vonal átrepülésének és a cél vonal átrepülésének a magasságkülönbsége nem lehet 1000 m-nél több). Mutatja a fedélzeti számítógép, hogy ezen feltételek mellett is kezdek a siklópálya fölé kerülni. A sebesség már 220-230 km/ó a földfeletti pedig felmegy 260-270-re. Végül hazaérek, a célvonalat 19 óra 9 perckor 1910 m-en keresztezem. A PDA-án a sebesség 151,9 km/órát mutat. Az utolsó szár átlagsebessége 148,87 km/óra, az átlagemelése 2,5 m/s, az átlagos siklószáma 59,9.

Az egész feladat átlagsebessége 151,52 km/óra, ez új világrekord! Átlagemelése 3,0 m/s, az átlagos siklószáma 65,0.

19 óra 16 perckor szállok le, a napnyugta 19 óra 34 perckor van. A feladat megrepülésével eltöltött idő 8 óra 16 perc, az össz. repült idő 6 perc híján 9 óra.

Amikor megáll a gép hihetetlen boldogság fog el. 1250 km-es háromszögön sebességi világrekordot, 1250 km-es FAI diplomát és 5 magyar nemzeti rekordot repültem, mivel ez a leghosszabb távolság, amit magyar vitorlázórepülő valaha repült, s így több rekord feltételt is kielégít. Ezek a következők:

  • Távolsági rekord szabad háromszögön
  • Távolsági rekord szabad max. 3 ponton
  • Távolsági rekord deklarált max. 3 ponton
  • Távolsági rekord deklarált háromszögön
  • Sebességi rekord 1250 km-es háromszögön

A világrekord szakmailag a legnagyobb teljesítmény, mert ennél nincs jobb a világon, minden pilóta álma. Úgy vélem repülő pályafutásom csúcsára érkeztem. Ezért a napért érdemes volt megszületni.

Bitterwasserben az 1000 km-es diploma és a világrekord repüléseknek van egy nagyon szép hagyománya, mégpedig az ünnepélyes pálmafaültetés. A pálmafa tövében egy tábla jelzi a pilóta nevét, teljesítményét és a repülés dátumát. Én is kaptam egy gyönyörő pálmafa csemetét, amit ünnepélyes keretek között elültettem a világrekorderek sorában. Arra kérek mindenkit, akik ezt az élménybeszámolót olvassák és véletlenül Bitterwasserben járnak, öntözzék meg.

 

Bitterwasser 2007 karácsonya. 
Hegedűs László 
MALÉV Aero Club 

Meglesz az öntözés, Bagoly!

A bejegyzés trackback címe:

https://bitterwasser.blog.hu/api/trackback/id/tr792450316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ptarjan 2010.12.11. 18:54:21

Vááá... 103,9-es siklószám??? Húbazz...

Egyébként elkelne hozzá egy rakás lábjegyzet, mert repülésbe elméletben belekontárkodó laikusként se értem a finomságokat :-)

A "delfinezést" még csak-csak sejtem, meg a "kékben"-t is, de azért van pár szófordulat, amit inkább csak érzek mint értek.
süti beállítások módosítása