Ma reggel a meteorológus nyugati irányba viszonylag jó időt mondott, keletre viszont hűvöset, későn induló gyenge termikeket, és korai zivatarokat jósolt. Bitterwasser pont a kettő határán van. Christiannal úgy döntöttünk, hogy három pihenőnap után épp ideje repülni, akármilyen idő is legyen.

A tómeder még mindig nedves, így fél 1 körül a "09 Hangar" pályáról szálltunk fel, ami az elején beton. Viszonylag gyorsan elértük a felhőalapot - nem volt nehéz, ugyanis nagyon alacsony volt, tengerszinthez képest 2400-2500 körül, a talajhoz képest ez olyan 1200 méter. Nyugat felé elég nagy kék lyuk volt, kelet felé egy magasszintű stratus húzódott, úgyhogy észak felé indultunk. Nem voltak nagy emelések, csak olyan 1-2 méterek, de a felhők elég közel voltak egymáshoz, úgyhogy Christian vagy 50 km tudott egyenesen siklani anélkül, hogy meg kellett volna állnia tekerni. Elrepültünk Pokweni felett, aztán Bitterwassertől úgy 50 km-re úgy döntöttünk, hogy ilyen bizonytalan időjárásnál ennyi elég, úgyhogy elindultam vissza dél felé. Nekem már nem volt annyira jó a pálya, mint Christiannak, úgyhogy vagy kétszer meg kellett állnom emelkedni. Bitterwassertől délre Christian átvette, és ment tovább dél felé. Elértük a marientali víztározót, ott bőszen fotóztunk, aztán irány északnyugat. Ebben az irányban messzire szép felhőket láttunk, de végül nem mentünk el odáig, mert Bitterwassertől keletre helyenként már esett, úgyhogy inkább hazaindultunk. Még kicsavartam egy emelést majdnem 3000-ig egy kék lyuk előtt, aztán abból hazajöttünk.

A nem hosszú, alig 270 km-es, de kellemes repülés végén Christian még csinált egy rácsapást a pálmasorra. Hát, jó alacsonyra sikerült; szerencsére a pálmasor szélesebb, mint az ASH fesztávja :-) Sikerült felvennem videóra, majd felteszem valahova, ha gyorsabb internet közelébe kerülök. Addig itt egy screenshot róla, ezen látható, hogy milyen magasan (vagy inkább alacsonyan) voltunk.

További fotók itt.

Pihenőnap III

Címkék: namíbia bitterwasser

2011.01.02. 09:41

Tegnap, az újabb pihenőnap során még csináltam egy pár fotót, mielőtt esni kezdett az eső, ezek megnézhetők itt alább.

Internyet

Címkék: internet namíbia bitterwasser

2011.01.01. 09:40

Tegnap délután megérkezett a vihar, hozott szelet és esőt, és vitte magával az áramot. Úgyhogy a szilveszteri vacsora nagyon hangulatosra sikeredett a petróleumlámpák fényénél. Természetesen áram nélkül internet sincsen, sőt, a mobilok is hiába keresték a hálózatot, az se volt. A világtól való teljes elszakadás reggelig tartott, amikor végre helyreállt az áram-, internet- és mobilszolgáltatás.

Ma még a tegnapinál is hűvösebb, nedvesebb ás zivatarosabb idő várható. A tómederben még nem áll a víz, de már túl nedves a fel- és leszállásokhoz, így csak a távoli hangárok előtt húzódó felszállópályát lehet használni. De úgyse akar senki se repülni.  

Repülök

Címkék: vitorlázórepülés namíbia bitterwasser

2010.12.31. 14:08

Christian fotója:

Szélvihar

Címkék: vihar namíbia bitterwasser

2010.12.31. 13:35

Feltettem egy pár fotót a tegnap délutáni szélviharról, megnézhetők itt. Eső csak egy pár csepp esett, de a szél fújt rendesen.

És ma mindjárt itt a következő vihar...

Bitterwasserben pálmát kétféle módon kaphat az ember:

  • Szabályos FAI világrekordot repül, sebességit vagy távolságit. Ha kétüléses géppel ketten repülik, akkor mindkettejük neve felkerül a rekordtartók közé, és ennek megfelelően a pálmát is közösen kapják.
  • 1000 km-nél hosszabb, szabályos (előre deklarált, legfeljebb három töréspontú, stb.), és a repülés után a FAI felé bejelentett távot repül egyedül, és előtte még nem volt 1000 km-nél hosszabb távja.

Sajnos mi Christainnal ugye ketten repültünk, és nem világrekordot, úgyhogy ezért nem kaphatunk mi pálmát.

  

Pihenőnap II

Címkék: namíbia bitterwasser

2010.12.31. 13:24

Ma reggel szinte teljesen zárt felhőzetre ébredtünk, ami nem sok jót jelent. A sejtéseinket a meteor is megerősítette: ma kevésbé lesz meleg, mint a korábbi napokon, viszont nagyon hamar be fog zivatarosodni, úgyhogy legfeljebb csak helyi repülésre jó az idő. A további napokra még rosszabb idő várható: még hűvösebb, és még több eső. Christiannal utoljára január 4-én repülhetünk együtt, és úgy tűnik, hogy addig már nem is javul meg az idő. Én azért bízom abban, hogy tévednek a meteorológusok és a csodálatos modelljeik.  

Újabb pihenőnap

Címkék: namíbia bitterwasser

2010.12.30. 13:10

Mára, azaz csütörtökre még nedvesebb, még zivatarosabb időt jósolt a meteor, bár Bitterwassertól keletre még mindig jó idő várható. A tegnapiakhoz tartva magunkat ma Christiannal pihenőnapot tartunk. És nem mi vagyunk az egyetlenek: a briefing végén elhangzó szokásos "Ki kér ebédet?" kérdésre elég sokan feltették a kezüket...

Most délután 2 óra van, az égen gyönyörű kumuluszok, és esőnek semmi jele.

Szerda este fél 8-tól pálmaültetési ceremónia zajlott. Nem, nem mi kaptunk pálmát, a mi 1000-es repüléseinkért nem jár pálma. A pálmát Susanne Schödel kapta, mégpedig azért, mert a 15 méteres osztályban új nőt világrekordot ért el: "szabadtáv maximum 3 fordulóponttal" kategóriában 1051 km-t repült. A pálma nem a "sima" 1000-es repülések pálmasorába került, hanem a világrekordok sorába, kettővel Bagoly pálmája mellé. Susanne Schödel nyert egyébként 2009-ben a Szegeden megrendezett női vitorlázórepülő világbajnokságon a 15 méteres osztályban, így elmondhatjuk, hogy tud repülni.

A képriport az igen szórakozató pálmaültetésről (volt ott ásás, ülőfürdő sárban, sörös pálmalocsolás, tánc, meg minden) megtekinthető itt.

  

Kedd este Christian azt nyilatkozta, hogy másnap pihenőnap, mert már elfáradt az utóbbi napokban. Úgyhogy szerda reggel a briefing előtt jól bereggeliztem szalonnás-hagymás omlettből, gondolván, hogy ma úgyse repülünk. De a meteor továbbra is jó időt ígért, és Christian csóválta a fejét, hogy mi legyen... Láttam rajta, hogy már kicsit megcsömörlött a sok repüléstől, de ugyanakkor egy jó napon nem akarna a földön maradni. Annál is inkább, mert az elkövetkezendő napokra egyre romló idő jósolt, még több nedvességgel és zivatarral. Christian végül döntött: repülünk, de csak kényelmesen. Találkozás a gépnél 11-kor, felszállás 12-kor.

Keddre az előrejelzés a hétfői folytatása volt: jó idő, de még nedvesebb, még több felhő, zivatarosodási hajlammal. Ismét korán felszálltunk, nem sokkal 11 előtt. Az emelések még nem vittek magasra, de ismét csak északnyugat felé voltak a szép kumuluszok, úgyhogy elindultunk arra. Ahogy haladtunk, egyre feljebb tudtunk emelkedni, de az idő nem volt olyan fantasztikus: az emelések szűkebbek és nehezebben kikörözhetőek voltak a korábbi napoknál, és nehezebb volt őket megtalálni a nagy felhők alatt. A Gamsberg előtt nem sokkal egy nagy zivatarba botlottunk, aminek a délnyugati oldala jól emelt. Az emelőtér végéhez érve megfordultunk, és még egyszer végigszáguldottunk az emelésben, aztán délnek vettük az irányt.

Végre nagyjából megtanultam az ASH-25-tel a hátsó ülésből tekerni. Nekem a hátsó ülés mindig nagyon szokatlan, ilyen hosszú szárnyú géppel sem sokat repültem idáig (egyszer Challes-ban egy ASH-val, és slussz), úgyhogy eleinte inkább a gép akarata érvényesült, mint az enyém. Az ASH-25 nehéz, motorral és kettőnkkel Christiannal már 850 kiló fölött járunk (a max. engedélyezett felszállósúlyt inkább ne feszegessük...), úgyhogy vizet nem is lehet bele tölteni. Vagy mondjuk úgy, hogy mintha mindig vízzel repülnénk. A kormányerők elég nagyok, pláne az oldalkormányon: az olyan, mintha betont taposna az ember. Azért végül csak sikerült kiismerni Őnagyságát. A lényeg az, hogy semmi hirtelen mozdulat! Csak szépen megfontoltan mindennel, hogy legyen ideje reagálni. És sok oldalkormány, bármennyire nehéz is belépni.

süti beállítások módosítása