A rövid válasz az, hogy az Air Namibia menetrendszerinti járatával. A hosszabb válasz... nos, az egy kicsit hosszabb.

Az egész úgy kezdődött, hogy 1992-ben elkezdtem vitorlázórepülni Debrecenben, és roppantul élveztem. Hamarosan meglett a B-vizsgám (5 iskolakör egyedül), a C-vizsgám (10 perc repülés egyedül), az ezüstkoszorúm, és végül a szakszolgálati engedélyem; e két utóbbi már Hajdúszoboszlón. Teltek-múltak az évek, egyre többet repültem, meglett az aranykoszorúhoz szükséges 300 km-es táv (egy olyan, ami a gyémántkoszorúhoz is jó). Még két versenyen is voltam (Őcsényben és Békéscsabán), ahol mindkétszer a középmezőnyben végeztem a szeretett Kisvasommal (polgári nevén IS-29D2). Aztán elkezdtem a fizika PhD képzést a Debreceni Egyetemen, ami azzal járt, hogy minden évben 2-3 hónapra el kellett mennem Genfbe a CERN-be, ahol a kísérletünk mérései zajlottak. Ez még nem is lett volna baj, ha ez a 2-3 hónap nem mindig nyáron lett volna, ami ugye a fő vitorlázórepülő-szezon. Így a repülésnek 2002-től lőttek. Úgy voltam vele, hogy ha nem tudok rendesen repülni, akkor inkább nem repülök.

Közben Bécsben lett állásom, de ugyanúgy járnom kellett nyaranta a CERN-be, így ebben a szempontból semmi sem változott. Aztán jött 2009, amikor kivételesen nem nyáron, hanem késő ősszel voltak a méréseink. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt, és elhatároztam, hogy elkezdek újra repülni. Sikerült egy remek klubot találnom Bécsújhelyen (osztrákul Wiener Neustadt), az ASKÖ Flugsport Wien-t. (Akkor még) borzasztó némettudásom ellenére szeretettel fogadtak, és a már régen lejárt magyar szakszóm helyett hamarosan meglett az osztrák. Itt is jókat repültem, egy kicsit már a hegyek közé is elmerészkedtem... Aztán 2009 végén a főnökömmel közösen úgy döntöttünk, hogy jobb lenne, ha állandóan a CERN-ben lennék, mert 2010-től gőzerővel beindulnak majd a legújabb kísérletünk előkészületei, és hát mégiscsak én vagyok ennek a kvázi vezetője. Úgyhogy 2010 elején Genf mellé költöztem. A bécsújhelyiektől érzékeny búcsút vettem, és új repülőklubot kerestem a környéken. A választásom a CSVVA-ra esett Franciaországban Chambéry mellett, és nem bántam meg. Franciául ugyan alig makogok valamit, de az osztrák szakszómat elfogadták, így azzal tudok repülni az itteni gépekkel.

És most jön a képbe Namíbia... Júniusban az egyik volt bécsújhelyi klubtársam, Christian, aki egy ASH-25 típusú kétüléses szupergép büszke tulajdonosa, feladott egy hirdetést, hogy decemberben-januárban Bitterwasserbe megy a gépével együtt, és van egy kéthetes időszak, amikor kellene neki egy másodpilóta. (Christianról még azt kell tudni, hogy ő üzemelteti a streckenflug.at oldalt és az ahhoz kapcsolódó shopot, illetve a sis.at (= osztrák MVK) oldalt, egyszóval sok szállal kötódik az osztrák vitorlázórepüléshez.) Na ez elültette a bogarat a fülembe. Bitterwasserről már sokat hallottam korábban, de mindig úgy gondoltam, ott repülni csak a gazdagok úri huncutsága, a hozzám hasonló földi halandók számára elérhetetlen. Azért írtam egy emailt Christiannak (az semmibe sem kerül), hogy ugyan mennyibe fájna nekem ez a kirándulás, ha netalán tán én mennék... Meg hogy egyáltalán hajlandó lenne-e velem repülni. Christian pozitívan állt a dologhoz, és vázolta a költségeket. Ahogy a tételek összeadásával nőtt az összeg, úgy csökkent a lelkesedésem. De a bogár csak megmaradt a fülemben... Rengeteg érvem volt amellett, hogy menjek: nagy kaland, életreszóló élmény, fantasztikus repülések (1000 km...), Christian jó fej, tud is repülni, még sosem jártam Afrikában, nyaralni sem igazán voltam az utóbbi években, így sokkal olcsóbb, mintha bérelnék egy gépet magamnak, egyszer élünk, azért keresi az ember a pénzt, hogy elköltse, satöbbi, satöbbi. Ellenérvem csak egy volt: az ára. De végül győzött a józan ész a pilóta, és úgy döntöttem, hogy belevágok. A többi történelem... lesz majd egyszer.

A bejegyzés trackback címe:

https://bitterwasser.blog.hu/api/trackback/id/tr782274124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wingpilot 2010.09.18. 02:07:11

Hallo LiBerti,ca. dec.19-ig magyar pilotak is lesznek kint kar hogy nem tudsz velunk talalkozni.
Korrekcio: palmaultetes es birkasutes + sok sor valoban van de csak az elso egyedul megrepult FAI 1000km-re. Ha megcelozod, az ASH-val kellene egyedul repulnod, ez semmi extra csak sulyt kell rakni a hatso ulesbe.A PalmAlle joval 100 feletti palmafat ultettek, nemcsak 1000km jutalmaul hanem minden itt repult vilagrekord is kap egyet.Harom eve eppen Hegedus Laszlo repult 1250km FAI haromszogon vilagrekordot 153km/h-val- megdontve a boldogult emleku Steve Fosset rekordjat.Jo repulest Bitterwasserben.

LiBerti 2010.09.18. 10:07:49

@wingpilot: Köszi az infókat. Igen, korábban láttam a segelflug.de-n a Mike Papa-t charterre hirdetve decembertől. Gondoltam is, hogy akkor biztos ott lesz a gazdája is előtte. Kár, hogy pont elkerüljük egymást a magyarokkal. Na nem baj, így legalább folyamatosan tudjuk öntözni Bagoly pálmáját :-)
Az ASH-val nincsenek egyedülrepülési ambícióim, ti. ugyan van motorja, nekem viszont nincsen movitjogosításom, egy terepreszállást pedig nem reckíroznék meg a sivatagban. Na meg nem hiszem, hogy Christian a földön akarna maradni egy 1000-es napon!

Vgyuri · http://www.compumap.hu/vargagy 2010.12.23. 09:47:45

Mielőtt hosszas nyomozásba kezdenél, a Teréz Segelbaum engem takar, ez a feleségem profilja, a gépben a süti erre van csinálva, és mindig ezzel lép be.

Vgyuri · http://www.compumap.hu/vargagy 2010.12.25. 16:53:06

Vgyuri:

Na de egy "vacak" 500-as napon csak nem fogja Christian feleslegesen aszalni magát. Neked viszont jól mutatna még egy gémánt az ezüstkoszorúdon :-)
süti beállítások módosítása