Vasárnap reggel a meteor az előző napokhoz hasonló időt ígért: száraz, és keletre, de Bitterwasserhez valamivel közelebb felhők. Termikindulás elég korán, úgyhogy a briefing után rögtön, fél 10-kor találkoztunk a gépnél. Előkészületek, ki a startra, és negyed 11-kor már fel is szálltunk.
Még minden kék volt, az emelések még nagyon gyengék voltak, de azért elindultunk északkelet felé. De túl optimisták voltunk, mert egyre lejjebb küzdöttük magunkat, végül a reptértől 30 km-re, 300 méteren Christian kénytelen volt motort indítani és egy kicsit megemelkedni. Utána már nem volt gond, rendben haladtunk tovább, bár 4000-ig (tengerszinthez képest) nem sikerült feljutnunk. Elértünk a namíbiai vitorlázórepülő légtér északkeleti sarkába, és átrepültünk Botswanába, az ottani vitorlázórepülő légtérbe. Itt már bőven voltak felhők, néhányból esett is. Keletre nagyon összeállt, úgyhogy dél felé repültünk tovább. Végre rendesen meg tudtunk emelkedni, és elkezdtük szívni az oxigént.
Botswana egészen máshogy néz ki felülről, mint Namíbia: sokkal kevésbé lakott, és alig van terep, amire le lehetne szállni. Szerencsére ennek a közelébe sem jártunk, a felhők déli végénél megfordultunk, és mentünk vissza észak felé. Már jó régóta repültünk, és hát engem szólított a természet... Először hiába próbálkoztam, nem jött az ihlet, de nagy nehezen végre elkezdett telni a pisizacskó. Ebben speciális granulátum van, ami felszívja a folyadékot és zselészerű anyagot képez, így nem folyik ki a zacskóból semmi. Sajnos a sok koncentrálásban túl sokat néztem lefelé, úgyhogy később előkerült a hányózacskó is... Már egész rutinosan csináltam. És ezúton kérek elnézést Botswanától a kidobott ballasztért...
Közben visszaértünk északra, és onnan hazafelé vettük az irányt. A navim mutatta, hogy a Bitterwasserig hátralévő 200 km-rel együtt kb. 900 km-t fogunk repülni. Ekkor megszólalt Christian: "Még 300 km!" Miii? Csak nem 1000-et akar repülni? Hát de! Ravasz módon felszállás előtt nem is mondta, hogy ilyen tervei vannak. Vagy lehet, hogy akkor még nem is voltak ilyen tervei, csak evés közben jött meg az étvágya. Hát a tét így erősen megnőtt, de a repülés hátralévő részén nem akadt semmi gond. Illetve nekem annyi, hogy elfogyott a vizem (a kiszáradástól való félelemben úgy látszik, hogy túl sokat ittam), úgyhogy kezdtem megszomjazni. Hja, és közben 5000 fölé is feltekertünk. Mont Blanc? Az mi? :-)
Északi pályán túlrepültünk Bitterwasseren annyira, hogy meglegyen az 1000, aztán megfordultunk és hazajöttünk; alig 10 perccel naplemente előtt szálltunk le. OLC-ben (6 szárral) 1041 km-t repültünk. Christiannak nem ez volt az első ezre, de nekem igen. Én ugyan nem sokat tettem érte, talán 1,5 órát repülhettem a 9-ből(!). Azért így is nagyszerű érzés volt. És be kell hogy valljam, elég fárasztó is, még így utasként is. Még sosem repültem korábban ilyen sokat egyhuzamban, és nem voltam hozzászokva az ilyen terhelésekhez. Viszont már sokkal jobban viseltem, mint két nappal ezelőtt.
Leszállás után nem volt nagy ünneplés (megjutalmaztam magam két szem Pilótakeksszel, ennyi), csak megvacsoráztunk, és mentem aludni. A blogíráshoz már túl fáradt voltam...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
