Hát kissé elmaradtam a blogírással, bocs... De alig van időm; csak repülök, eszek és alszok. Tehát szombat délután még elsétáltam a bitterwasseri farm külső kapujáig (olyan 1,5 km innen), hogy azt is is lássam és lefotózzam. És ha már ott voltam, megörökítettem magamat is a…
Mára még kevésbé jó időt mondott a meteor, mint tegnapra: még kékebb, a termikek még később indulnak, a konvergenciavonal még keletebbre húzódik... Nyugatabbra valamivel jobb időt jósolt, de arrafelé kevesebb a leszállóterep és a hegyekhez közel emelkedik a talaj, úgyhogy a…
Két érdekes dolgot tudtam meg a bitterwasseri internetről:Mint már említettem, Bitterwasser a semmi közepén van, mégis van internet, bár elég lassú. Hogy hogyan? Nos, az itteni internetkapcsolat nem ADSL-en vagy optikai kábelen jön, hanem műholdon keresztül, és a farmnak havi 1500…
A mai reggeli briefingen két fontos biztonsági közlemény is volt:December 21-én egy bitterwasseri és egy kiripotibi gép majdnem összeütközött egy termikben. A bitterwasseri gép balra tekert, amikor a kiripotibi gép megérkezett a termikbe, és elkezdett jobbra csavarni. Hiába volt…
Tegnap megvolt az első távom Namíbiában. Rögtön be is hánytam a gépbe. Alant kifejtem a dolgot: Na szóval az úgy kezdődött, hogy fél 12 körül felszálltunk, elöl Christian, hátul meg én. A meteor ugyanazt ígérte, mint az előző napokon: Bitterwasser környékén (sőt,…
Tegnap megkaptam én is az üdvözlőpaksamétát mindenféle aláirandó papírral, plusz egyéb fontos tudnivalókkal. Ezek közül ami igazán figyelemre méltó, az az, hogy bár vannak a farmon szétszórva mindenféle lámpák, mégis az ember jobban teszi, ha éjjel zseblámpával világítja…
Az emberekben sok sztereotípia él Afrikáról: bushmanok, elefántok, oroszlánok, szavannák - na és persze mindenféle ismeretlen vagy nagyon is jól ismert fertőző betegség. Az embernek elég csak egy nagy levegőt venni a Fekete Kontinensen, és máris megbetegszik. Ez persze nincsen így,…
Tegnap Bitterwasserben megszülettek az első 1000 km feletti távok, ráadásul rögtön hat darab. Ezen kívül még Pokweniben és Kiripotibban is volt két, illetve egy ezres. Úgyhogy mondhatjuk, hogy beindult a szezon Namíbiában.
Na, megvan végre a repülőjegyem. A foglalás már régóta megvolt, de most végre kiállításra is került. Persze nem papírformában, mert azért Afrika is halad a korral, hanem elektronikus jegyet kaptam. A foglalást a bitterwasseriek intézték, ami így utólag nem volt a legjobb ötlet,…
Christian Bitterwasserben
Címkék: vitorlázórepülés christian namíbia dd bitterwasser
2010.11.11. 21:56
Christian közben szorgalmasan irogat a blogjában az első bitterwasseri élményekről (#1, #2, #3, #4, #5, #6), csak nekem nem volt időm ide írni semmit. De most röviden összefoglalom, amiket Christian írt: jó 24 órás út után ő és az első körös…
Hol is van tulajdonképpen Bitterwasser, azon kívül, hogy Namíbiában? Az alábbi Google térképen megtekinthető felülről: View Larger Map A nagy szürkésfehér paca egy (általában...) kiszáradt sós tó, ami ideális fel- és leszálló terep. A 10 négyzetkilométernyi tükörsima…