Hétfő reggel a korábbi napoknál jobb időt jósolt a meteor. Nedvesebb levegő érkezett, ami több felhőt jelent, de zivatarosodás még nem volt várható. Megint nagyon korán szálltunk fel, fél 11-kor, és most már rendesen meg tudtunk emelkedni még a reptér közelében. Északnyugat felé már szép felhők voltak, míg keletre most semmi, így északnyugat felé indultunk. Tudtunk jól haladni, bár az emelések nem voltak olyan nagyok, inkább csak 2 méterek, mintsem 3-ak. Elértünk a vitorlázórepülő légtér északnyugati sarkába, a Gamsberg nevű hegyig. Azon túl már nem nézett ki olyan jónak az idő, így visszaindultunk Bitterwasser felé. Útközben hallottunk a rádióban valakit, aki arra panaszkodott, hogy északkeleten sincsen olyan bomba idő. Így úgy döntöttünk, hogy dél felé megyünk, mert arra jónak nézett ki az idő. És ez jó döntésnk bizonyult, találtunk pár jó emelést.
Vasárnap reggel a meteor az előző napokhoz hasonló időt ígért: száraz, és keletre, de Bitterwasserhez valamivel közelebb felhők. Termikindulás elég korán, úgyhogy a briefing után rögtön, fél 10-kor találkoztunk a gépnél. Előkészületek, ki a startra, és negyed 11-kor már fel is szálltunk.
Még minden kék volt, az emelések még nagyon gyengék voltak, de azért elindultunk északkelet felé. De túl optimisták voltunk, mert egyre lejjebb küzdöttük magunkat, végül a reptértől 30 km-re, 300 méteren Christian kénytelen volt motort indítani és egy kicsit megemelkedni. Utána már nem volt gond, rendben haladtunk tovább, bár 4000-ig (tengerszinthez képest) nem sikerült feljutnunk. Elértünk a namíbiai vitorlázórepülő légtér északkeleti sarkába, és átrepültünk Botswanába, az ottani vitorlázórepülő légtérbe. Itt már bőven voltak felhők, néhányból esett is. Keletre nagyon összeállt, úgyhogy dél felé repültünk tovább. Végre rendesen meg tudtunk emelkedni, és elkezdtük szívni az oxigént.
Szombat este elmentünk naplementét nézni a dűnékhez (alias "Sundowner"). Két terepjáróval vittek minket, amik közül az egyik rögtön el is akadt az első dűne tetején. Egy kis ásás után sikerült kiszabadítani, és mehettünk tovább. Útba ejtettünk egy fát, amin szövőmadarak fészkelnek. A fészek hatalmas, állítólag 800-1000 madár is lakik egy ilyenben. Láttunk kudukat és antilopokat is, de csak messziről.
Végül megérkeztünk a kiszemelt dűne tetejére, a Nap már erősen ment lefelé. Előkerültek az innivalók: sör, pezsgő, üdítők, úgyhogy vidám volt a hangulat, mindenki bőszen fotózott. A naplemente tényleg nagyon szép volt, korábban sosem látott színekkel. Itt a Nap nagyon gyorsan, szinte függőlegesen zuhan a horizont alá, és 20 perccel később már sötét is van. Mi is visszaindultunk, és meg sem álltunk hazáig. Az összes fotó itt, alant néhány ízelítőnek.
Hát kissé elmaradtam a blogírással, bocs... De alig van időm; csak repülök, eszek és alszok.
Tehát szombat délután még elsétáltam a bitterwasseri farm külső kapujáig (olyan 1,5 km innen), hogy azt is is lássam és lefotózzam. És ha már ott voltam, megörökítettem magamat is a táblával. Így már van fényképes bizonyíték, hogy ott jártam. Túléltem a hatalmas túrát a melegben, és egyetlen oroszlán sem támadott meg.
Mára még kevésbé jó időt mondott a meteor, mint tegnapra: még kékebb, a termikek még később indulnak, a konvergenciavonal még keletebbre húzódik... Nyugatabbra valamivel jobb időt jósolt, de arrafelé kevesebb a leszállóterep és a hegyekhez közel emelkedik a talaj, úgyhogy a használható magasságtartomány kisebb. Christiannak nem volt sok kedve ilyen időben repülni, és hát tényleg, nem lett volna sok értelme, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy ma pihenünk, és majd holnaptól repülünk újra. És látva, hogy az elsőként felszálló gép milyen sokat megy járó motorral (pedig jó későn szállt fel), azt hiszem, hogy jó döntést hoztunk. Nem is követte az első gépet túl sok, összesen talán hárman vagy négyen ha felszállhattak ma.
Estére feliratkoztam egy kis kirándulásra a dűnékhez naplementét nézni. Állítólag nagyon szép.
Két érdekes dolgot tudtam meg a bitterwasseri internetről:
Mint már említettem, Bitterwasser a semmi közepén van, mégis van internet, bár elég lassú. Hogy hogyan? Nos, az itteni internetkapcsolat nem ADSL-en vagy optikai kábelen jön, hanem műholdon keresztül, és a farmnak havi 1500 dollárjába kerül. Amerikai dollárjába, nem namíbiaiba.
Küldtek nekem egy mesés linket egy youtube videóra, de nem tudtam megnézni. "A szerver váratlanul bontotta a kapcsolatot", ez volt a hibaüzenet. Először azt hittem, hogy az itteni router tiltja le a youtube-ot, hogy nem terheljék a műholdas kapcsolatot a videók. De nem: kiderült, hogy egész Namíbiában le van tiltva a youtube. Hát, máshogy mennek errefelé a dolgok...
A mai reggeli briefingen két fontos biztonsági közlemény is volt:
December 21-én egy bitterwasseri és egy kiripotibi gép majdnem összeütközött egy termikben. A bitterwasseri gép balra tekert, amikor a kiripotibi gép megérkezett a termikbe, és elkezdett jobbra csavarni. Hiába volt mindkét gépben Flarm, nem jelzett semmit, úgyhogy majdnem összementek. A két IGC-fájt (1, 2) egy PC-n visszajátszották, úgyhogy a kivetítőn láttuk, hogy még erős nagyításban is egymáson volt a két gépet jelző két pont. Hát ez tényleg nagyon közel lehetett. A tanulság: mindig figyelni kell kifelé a kabinból, a Flarm sem csodaszer! A kiripotibi pilóta viszont úriemberhez méltóan elismerte a hülyeségét, és személyesen kért elnézést a bitterwasseri kollégától.
A másik: tegnap majdnem kigyulladt egy ASH-25 (nem a Christiané, hanem egy másik). A gép a nyűgözőhelyen állt, nyitott kabintetővel. Mivel a kabintető ívelt, ezért nagyítóként viselkedik, és fókuszálja a napsugarakat. És a fókuspontban nagyon meleg tud lenni. Az ominózus movit ASH-25-ben pont a kabin mögötti műanyag üzemanyagcső került a fókuszba, ami szépen megolvadt, és elkezdett füstölni és szivárogni. Szerencsére a pilótája még időben észrevette, így sikerült elkerülnie, hogy kigyulladjon a cső és a kifolyó benzin. De nem sokon múlt. A tanulság: az előre- és/vagy hátranyíló kabindekkű gépeket nem szabad nyitott dekkel a napon hagyni, hanem vagy le kell csukni a dekket, vagy le kell takarni a dekktakaróval. Egyébként nem csak az ASH-25, hanem az ASK-21 is érzékeny a napra: ez utóbbinál a hátsó, hátrafelé nyíló dekk megfelelő napállásnál pont az első műszerfalra fókuszál, és csinos kis lyukat tud rá égetni.
Tegnap megvolt az első távom Namíbiában. Rögtön be is hánytam a gépbe. Alant kifejtem a dolgot:
Na szóval az úgy kezdődött, hogy fél 12 körül felszálltunk, elöl Christian, hátul meg én. A meteor ugyanazt ígérte, mint az előző napokon: Bitterwasser környékén (sőt, gyakorlatilag egész Dél-Namíbiában) száraztermik, csak a messze keleten húzódó, északnyugat-délkelet irányban húzódó konvergencivonalon lesznek felhők. A cél az volt, hogy elérjük ezeket a felhőket, és utána a vonal mentén tudunk repülni.
Felszállás után Christian már 400 méteren (a talaj felett) kikapcsolta és behúzta a motort, mert volt termik. Elég gyenge, csak 1-1,5 méter, de volt. Nem emelt magasra, de azért óvatosan elindultunk kelet felé. Christiannal megegyeztünk, hogy amíg alacsonyan vagyunk, addig ő gépészkedik. Hát, elég sokáig alacsonyan voltunk: 600 és 1200 méter között araszoltunk előre. Azért ilyen magasan a sivatag fölött erős hit kell: erős hit, hogy jön a termik, és erős hit, hogyha mégse jön, akkor beindul a motor. Bár a legrosszabb esetben le lehet szállni egy kiszáradt tómederre (van belőlük jópár), vagy egy széles murvás útra, de ezt senki nem akarja.
Most nézem csak, hogy a Picasa agyontömöríti a webes fotóimat, úgyhogy elég sz.rul néznek ki. Úgy tűnik, hiba volt a Google-re bízni a fényképeimet. Olcsó húsnak... Na majd kitalálok valamit.
Bagoly a világrekordjának élménybeszámolóját azzal a kéréssel zárt, hogy ha valaki Bitterwasserben jár, akkor öntözze meg a pálmáját. Így ilyen kérést az ember nagyon szívesen teljesít, úgyhogy nem kevés keresgélés után megtaláltam Bagoly pálmáját, és öntöttem rá egy vödör vizet. Mielőtt két hét múlva elmegyek, majd megöntözöm újra.
Útmutató azoknak, akik majd erre járnak, és szeretnék megnézni: ez a pálma nem ott van, ahol a többi, a közelmúltban ültetett pálma; azok a 11/29-es pálya északi oldalán sorakoznak. Bagoly pálmáját a következő módon lehet megtalálni: ha valaki a főépülettől elsétál a fő pálmasétány elejéig (ahol a gépek parkolnak két oldalt), akkor a bal oldali kettős pálmasor mögött van egy bokorsor, és a mögött van még egy pálmasor. Na annak a végén van Bagoly pálmája. Gondolom azért került oda, mert ez nem "sima" 1000-es repülés volt, hanem világrekord.
Mint már említettem, én nem klimatizált bungallóban lakom, hanem egy bádogból készült körkunyhóban, klíma és víz nélkül; áram azért van. Így déltájban már elég meleg van benne, de naplemente után elég gyorsan lehűl. Reggelre pont kellemesen meleg (vagy inkább hűvös) volt bent, így nem fáztam, pedig nyitott ablaknál aludtam (ti. van rajta két ablak).
Délelőtt Christiannal kicseréltük a szárnyon és a vízszintesen a szigetelőszalagokat, mert a régiek már kezdtek leválni. A munka után jöhetett a jól megérdemelt ebéd, ami itt nem túl bőséges. A hőségben úgyse éhezik meg az ember annyira. Bezzeg a vacsora! Az úgy kezdődik, hogy van egy üdvözlőfalat (tényleg csak egy falat az egész), egy előétel, aztán a büféasztalról mindenki szedhet magának főfogást, amennyit akar. Tegnap például grillezett rák volt és antilopsült. Legvégül jön a desszert. A reggeli is svédasztalos, plusz az ember kérhet rántottát vagy tükörtojást, ha akar. Úgyhogy fogyókúrázni senki ne jöjjön ide...
Ma még az előző másodpilóta repül Christiannal. Pontosabban repülne, mert Christian úgy döntött, hogy pihenőnapot tart, úgyhogy most egyikünk sem repül. Így délelőtt volt időm egy kicsit körbenézni és fotókat csinálni. Ízelítőül íme néhány, a többi megtekinthető a Picasa gallériában.
